Mit jelent a halál? A halál beálltának meghatározása a történelem folyamán tulajdonképpen az orvostudomány álláspontjától függött: ezt tükrözte az éppen aktuális társadalmi felfogás. Az ókorban akkor tekintették halottnak az embert, amikor az utolsó nagyot lélegezte: elszállt belőle a lélek, mondták. Kilehelte a lelkét - mondja még ma is a magyar. Majd amikor - a köztudatban - a lélek lakhelye a szívbe került, a szív utolsó dobbanását tekintették a halál pillanatának. Descartes, a nagy francia orvos, filozófus és matematikus 1662-ben megjelent De Homine című munkájában elsőként mondta ki: a lélek valahol az agyban van. Sőt úgy gondolta, hogy a tobozmirigy (corpus pineale) a test és a lélek kapcsolódási pontja. Ettől fogva egyre inkább az agy működésének megszűnését tekintették a halál pillanatának. Az orvostudomány mai állása szerint az agyműködés teljes, visszavonhatatlan megszűnését tekintjük halálnak. (Az 1997. évi CLIV. törvény az Egészségügyről XII. fejezete szerint "halál: amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes megszűnése miatt a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása megindul".) Ez az egyén halálának pillanata. Ennek megállapítása nem egyszer az orvos számára is nehézséget okoz. Egyéb szerveink működését az orvostudomány modern eszközeivel még sokáig "életben" lehet tartani. Élet és halál Nemcsak arról van szó, hogy a halál végessé teszi az életünket, hanem arról is, hogy életünk során a születésünk pillanatától kezdve minden másodpercben megjelenik bennünk a halál, és megjelenik az élet. A nagy titok most már az, hogy hogyan lehetséges, hogy a testünk sejtjei szinte teljesen kicserélődnek, mégis "Én"-tudatunk és a neveltetésünk során szerzett alapvető emberi tulajdonságaink, erkölcsi ítéleteink minősége nem vagy alig változik. Lao-Ce kínai költő Tao te king című versében ezt így fejezte ki: "... az ég alattiban mindenki tudja, hogy szép a szép és ezzel megvan már a rút is mindenki tudja, hogy jó a jó és ezzel megvan már a rossz is mert Lét és Nemlét egymást teremtik..."